Csöndes szeles buszmegállóban üldügélsz. Vársz. Kívülről semmi furcsa nem látszódik, viszont amit érzel, az nehezen fejezhető ki. Milliószor megtörtén már ez a helyzet, de valahogy mindig egy picit más. Gondolkozol, fúú vajon milyen lesz, milyen ruhában lesz, hogy fogad majd. Pörög az agyad ezerrel. És mikor befordul a busz, te felpattansz elindulsz. Már keresed a szemeddel. De a pillant amikor leszáll, egymásra néztek és mindkettőtök szíve megdobban, az egyszerűen leírhatatlan. Ilyenkor eltompul a világ, csak ketten vagytok, senki más nem tűnik fel, csak az két zöldesbarna szempár. Akkor jössz rá, hogy az elmúlt napokban mi hiányzott. Határozott léptekkel elindultok egymás felé. Megálltok, és semmit nem kell mondani, elég egy csók, egy ölelés és azzal mindkét fél kifejezi a másiknak, hogy mennyire volt rossz egyedül. Persze ezek után hiába próbálod leplezni, fülig ér a szád. Egyszerűen boldogság tölt el. És tudod , hogy soha semmiért nem kell izgulni ilyenkor, mert minden tökéletesen sül el:D Kéz a kézben elindultok bele a sötétségbe és elnyel az éjszaka........
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.