Elérkeztünk az 5 dik héthez, ami annyit jelent, hogy 1 hét múlva zh-k sorozata veszi kezdetét. Tehát el kell kezdeni tanulni. Hétfő délután Dórival összeültem egy kicsit matekozni, ami meglehetősen jót tett!!! Szépen meg tudtuk oldani a feladatokat, igaz nem jutottunk el sokáig, de így is másfél órát tanultunk. Eddig egy percet sem tanultam egyetemi pályafutásom alatt.
Miután befejeztük a matekot beültünk a laposba. Meg kell mondjam nagyon jót beszélgettünk. Van ebben a lányban valami érdekes. Hihetetlenül jót beszéltünk, és tényleg beszéltünk, nem csak én beszéltem!!! Bár sokat beszéltem én is, de ő is azért nyomta a szöveget és így nagyon jó volt, hogy nem csak egy „hallgatóval” ölük szemben. A helyzet az, hogy nagyon megkedveltem Dórit, asszem talán ez kölcsönös is. Múltkor nagyon megsajnáltam, amikor mesélte milyen útja volt a buszmegálló és a koli között. Szörnyű hogy vannak ilyen primitív emberek, aki direkt éjszaka lányoknak szól be, akik egyedül úgy is félnek:S
A másik pedig az, hogy Nyíregyházi Dóráról teljesen letettem, túltettem magam rajta, nem gondolok rá!!! Persze nagyon jó volt elmélkedni azon miként is jöhetnénk össze, mert ő is engem akar én is őt, csak az a kibas*ott távolság!!! Ha az nem lenne akkor meg mernék rá esküdni, hogy fél éve boldog kapcsolatban lennék vele. De erről le kellet teljes mértékben tennem, ami sikerült is, és nem csak úgy hogy bemagyaráztam magamnak, hanem tényleg nem izgat márJ
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.