Mondhatom azt, hogy közel s távol rég volt már ehhez hasonló hétvégém. Volt benne minden. hogy is kezdődőt????
Péntek délután jöttünk haza Dórival. Izzasztó fárasztó vonatút után, belevetettük magunkat a pesti tömegközlekedésbe (ezzel is kapott pest egy mínusz pontot, hogy miért ne szeresse:S:D). Miután hazaértünk kajáztunk egy jót aztán pihi, alvás. Szombati nap elég sivárra sikerült, mivel nekem köszönhetően egész nap tanulnom kellet. Még a strandolást is le kellet mondai, mert eléggé meg voltam csúszva, e mivel nem akartam, hogy egész nap csak a punnyadásról szóljon, így este bementünk a városba bandázni egy picit. Hamar leléptünk mert másnap korán kelet kelni, hiszen mentünk a ringre. Túraautó világbajnokság 4. és 5. futamát rendezték itt, ahol egy magyar induló is volt, Michelisz Norbert személyében. Hatalmas tömeg, fergeteges hangulat, jó idő és egy második hely. Ilyet még sose láttam, örjöngött a tömeg mikor Norbi elhaladt elütünk. Fantasztikus volt. Persze ehhez kellet az az elmebeteg társaság is, Karcsi, Ábel, Kristóf, Ákos, Gabi, Clau, Bánáti, Zsófi, Dóri. jó volt nagyon. Sőt még a Dórin is láttam, hogy élvezi:D Sajnos ezzel a nappal véget is ért a boldog hétvégén, hiszen miután hazaértünk, majdhogynem rögtön mentük is ki a népligetbe a buszhoz, hiszen hazament. Kár….:( Jó lett volna még egy két napot együtt lenni, de hát ez van, nekem tanulni kell, neki meg dolga volt, de legalább együtt voltunk egy kis időre:D
Összefoglalva nagyon jó kis hétvége volt……
Most a héten „csak” mechanikából lesz vizsga. Elég fickós tárgy, nem érzem 100% nak még a tudásom, de még ma tudok rajta mit csiszolni. Remélem sikerülni fog. Aki ezt olvassa az szorítson nagyon!!!!!!! LÉGYSZI!!!!!:D